2010. augusztus 30., hétfő

PIF 2.

Én is úgy gondoltam, hogy egyszer elég volt, ... De azóta eltelt egy kis idő, és úgy gondolom, hogy nem hagyhatom ki, hogy egy Bandrea ékszerem legyen! :D Ezért jelentkeztem a játékára.

Most én is meghirdetem a játékomat, és amit ígérhetek: Bizton teljesíteni fogom amit vállalok, és elkészítem, majd elküldöm az ígért ékszert!!!

Mivel eddig csak egy helyre jelentkeztem, bízom benne hogy lassan a másik két helyet is megtalálom. És most... Szeretettel várom a jelentkezőket!!!!

A szabályokról:
1. Bárki játszhat, akinek blogja van.
2. Az első 3 ember, aki kommenteli ezt a bejegyzést, melyben jelentkezik, ajándékot kap tőlem, melyet én készítek. Az ajándékot az elkövetkezendő 365 napon belül juttatom el az első 3 jelentkezőnek.
3. A "nyertesek" kötelezően vállalják, hogy kiteszik ezt a felhívást a blogjukban és a fent írtak szerint ők is továbbviszik. (Csak ebben az esetben jár az ajándék tőlem!)
És akiknek ajándékot készítek:
Marica
Norono
Bandrea

2010. augusztus 27., péntek

Darázsfészek 2.

Most éppen szakad az eső, de ez a kari még a nyarat idézi nekem - na persze, hiszen a szabi alatt kezdtem el, most végre befejeztem. Azért remélem, hogy még lesz egy kis napsütés, hogy hordhassam!


Inspiráció megint: Mariposas Schatzkiste - Danke schön!

2010. augusztus 22., vasárnap

Szivárványlevél az Ajándékblogon

Ezt a nyakláncot az Ajándékblogon keresztül szeretném valakinek ajándékozni! A jövő csütörtökig kommentet írók között kerül majd kisorsolásra.
Mindenkit szeretettel várok, aki játszani szeretne!

Ilka nyerte a nyakláncot, gratulálok és viseld egészséggel!

2010. augusztus 14., szombat

Kagyló-virágok

Még a szabin készültek ezek a medálok, de csak most kaptak részt. (Még van néhány félkész holmi, ami várja a befejezést!) Nagyon megszerettem őket, mert olyan jó volt csinálni!


2010. augusztus 9., hétfő

Nandina "balkézről"

Ez a medál bizony plagizálás. :( Történt ez úgy, hogy deEva karitatív Nanda medáljának mintáját megvásároltam. A szabadságunk alatt gyöngyöt ugyan vittem magammal, na de nem az egész készletet, és bizony nem volt megfelelő méretű fánkom. De annyira tetszett a minta, hogy hát abból dolgoztam, ami éppen volt. Persze sokat kellett alakítani Vica mintáján, mire ez a kis medál megszületett, de talán valamilyen "balkézről" való kistestvérének elmegy.

Ígérem Vica, hogy a Nanda is hamarosan elkészül.

2010. augusztus 6., péntek

Francy

Megint fánk, és megint ÖT fánk!!! :DD Persze most nem igazi pentagon kerekedett belőle, mint az előzőek, most csillagos formát öltött! (Na azért megbújik ott a pentagon is)
Nagyon élvezem a saját kútfőből alkotást. Persze ehhez kicsit több idő kell a próba-bontás, újabb próba-bontás..... miatt, de megéri, mert ez teljesen az enyém. És ez a kék-bronz variáció is a kedvencemmé vált.

2010. augusztus 1., vasárnap

Kocka, kocka, kocka....

Előkerült a gyöngyös-dobozkám aljából néhány csomi elfekvő kocka-gyöngy. Egyszerű , nyárias szett és kari készült belőle.